keresés a weboldalon

Göcseji Múzeum felújítása és Mindszentyneum

Göcseji Múzeum felújítása és Mindszentyneum

A Göcseji Múzeum felújításának és bővítésének közvetlen célja többek között a 21. századi látogatói igényekkel harmonizáló, interaktív és innovatív kiállítás életre hívása. Az épülő új szárnyban a Mindszentyneum kap majd helyet (link: https://mindszentyneum.hu/), mely városunk történelmének nagy hatású alakja, a nem csak Magyarországon, hanem a világszerte ismert Mindszenty (Pehm) József, egykori zalaegerszegi apátplébános, későbbi bíboros, esztergomi érsek emlékére épül. A legfelső szinten kerül kialakításra egy időszaki kiállító tér panorámás rendezvényterasszal. A kiállítások mellett számos további látogatóbarát szolgáltatás is helyet kap a Mindszentyneum épületében, úgy mint kávézó, helyi termékeket is árusító ajándékbolt, múzeumpedagógiai és rendezvény helyiségek, valamint egy 120 fő befogadására alkalmas konferenciaterem. A múzeumegyüttes megvalósításával Zalaegerszeg olyan új kulturális turisztikai attrakcióval bővül, amely a térség egyik jelentős kínálati elemeként szolgálja majd a hazai és a határon túli látogatók igényeit.

A projekt a Modern Városok Program keretében, a Göcseji Múzeum teljes külső és belső felújítása, valamint új állandó kiállítások kialakítása 2 milliárd forintos ráfordítással valósult meg. Magának az épületnek a felújításával végeztek a szakemberek, így megtörtént a műszaki átadás.
Az épületet 1890-ben emelték, eklektikus stílusban, eredetileg takarékpénztárnak épült, illetve elegáns bérlakások kaptak benne helyet. A területen korábban alispáni kúria állt, nem messze a vármegyeházától (amely 1732-ben épült, azaz idén már 290 éve annak, hogy hivatalosan és folyamatosan Zalaegerszeg a megye székhelye). A kommunista diktatúra idején az épületet államosították, 1950-től itt működött a városi tanács, a Petőfi ifjúsági klub, orvosi rendelők, illetve napközis konyha. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az akkor még álló kerítésre a kommunista párt kiíratta, hogy „Éljen Kádár János!”, de a feliratot három bátor Zrínyis diák átfestette „FÉljen Kádár János!” szövegre, melyről fénykép is fennmaradt. 1968-ban a városi tanács elköltözött az épületből, 1970-72 között Szerdahelyi Károly tervei alapján átalakították, és beköltözött a Göcseji Múzeum. 1973 szeptemberében nyílt meg az első kiállítás. Egy ideig még itt voltak a ZTE irodái, és az olajipari múzeum irodái is. 1996-ban megvalósult a tetőtér beépítése, 2000-ben modernizálták az épületet, és új állandó kiállítás is nyílt. Az addig a megyéhez, az államhoz tartozó múzeum 2013. január 1-jén került át a városi önkormányzat fenntartásába.
Közben épül és 2022 őszére elkészül az új múzeumi szárny is, amelyben lesznek múzeumpedagógiai termek, turisztikai vetítő, gyermekfoglalkoztató, 120 fő befogadására alkalmas szakmai konferenciaterem, kávézó, ajándékbolt, új időszaki kiállítóterek, panorámás kiállító tetőterasz, raktárak, restaurátor műhelyek, valamint új állandó kiállítások, melyek emléket állítanak Zalaegerszeg 20. századi történetének, Mindszenty (Pehm) József egykori apátplébánosunk (későbbi bíboros, esztergomi érsek) zalaegerszegi életének, a kommunista diktatúra egyházüldözésének, valamint a középkori zalaegerszegi várnak is.
A Modern Városok Program egyik pontja a városrehabilitációt célozza meg. Bár Zalaegerszeg nagy történelmi múltra tekint vissza, sajnos más, szerencsésebb városokhoz képest nekünk nagyon kevés építészeti emlékünk maradt az elmúlt századokból. Ami van, azt őrizni és vigyázni kell.
A Göcseji Múzeum teljes felújítása összesen 2 milliárd forintos ráfordítással valósult meg, melyből 1,3 milliárd forintot a Településfejlesztési Operatív Program (TOP), 670 millió forint állami forrást pedig a kormány biztosított.
A múzeum átadásának képgalériája: https://zalaegerszeg.hu/kepgaleria/3930/Megujult_a_muzeum